Egy teltkarcsú, szőrös grúz bajnok megpirongatásával elbúcsúzott a ringtől Erdei Zsolt.
A szakkommentátorok egymást túllicitálva méltatták Erdei emberi és ökölvívói nagyságát, balegyenesének tökéletes kivitelét, gyorsaságát, egyedülállóságát.
Lelkesebb volt a stúdió, mint a ring. Biztosan egyedülállóak ezek a tanári balegyenesek.
Még inkább mérnökiek: annyira tökéletesek!
Nekem a buta nézőnek a TV előtt egy előadás kell életről és halálról. Küzdelemről és győzelemről. Küzdésről és megsemmisülésről.
Az ökölvívás az önmagunk megmutatásának egy kreatív formája, brutális, képzett gladiátorok harca a szabályrendszer szerint.
Az ökölvívás nem izgalommentes mérnöki feladatmegoldás.
Szeretjük Erdeit, mert magyar, mert az Univerzum nem menedzselte rendesen,
mert sérülései a fontos meccseit húzták keresztbe, mert lehetett volna világsztár.
Olyan magyaros sors.
